kempelen1

 

 

házirend

on 2012. február 23.

A Kempelen Farkas

Ügyviteli Alapítványi Középiskola és Kollégium

 

Kollégiumi házirendje

 

 

I.          Bevezető rendelkezések

A házirend célja megfogalmazni a tanulók jogait és kötelezettségeit, szabályozni a kollégium életét, munkarendjét. A kollégium minden tagja köteles betartani a kulturált együttélés szabályait és köteles tiszteletben tartani mások jogát a tanuláshoz, munkához és pihenéshez. A kollégiumban folytatott tanulás, szakmai munka minden esetben elsőbbséget élvez a más célú tevékenységekkel szemben.

 

A kollégium valamennyi tagjával szemben elvárás, hogy arányosan vegye ki részét azokból a munkákból, amelyek a kollégium rendjének, a környezet rendezettségének fenntartása érdekében a kollégisták közösségére hárulnak.

 

A kollégium területén a hatósági tűzrendészeti és balesetvédelmi előírásokat mindenki köteles betartani.

II.         A Házirend hatálya

A Házirend hatálya kiterjed a kollégium minden tanulójára, munkavállalójára, valamint a Kempelen Középiskola és Kollégium területén tartózkodó valamennyi személyre. A Házirend az irányadó, ha a tanuló a kollégium területén kívül, de a kollégium felügyelete alatt áll.

III.        A kollégiumi jogviszony keletkezése, a felvétel

1. A kollégiumba az a tanuló nyerhet felvételt, aki az iskola tanulója és a felvételi kérelmet a meghatározott határideig benyújtotta. A jogviszony a kollégiumba való beköltözéskor jön létre.

2. A felsőbb éves tanulóknak minden év június 30-ig, a felvételiző tanulóknak pedig a jelentkezéssel egyidejűleg kell kérelmeznie felvételét formanyomtatványon. A kérelmet fiatalkorú esetén törvényes képviselőjének is alá kell írnia. Felvételi kérelmet évközben is lehet benyújtani, melyre 15 napon belül írásban kap választ a kérelmező.

3. A kollégiumi ellátás egy tanévre szól.

4.         A felvételről a kollégium vezetősége dönt. A kollégiumi ellátási díj összegét és annak befizetési módját az igazgató állapítja meg minden tanév december 15-ig.

  5.         A kollégiumba való felvétel joga másra nem ruházható át.

6. A felvételi kérelemben módja van a jelentkezőnek, hogy egy fő - jelentkező - tanulót megjelöljön szobatársnak. A kollégium szobabeosztását a nevelők véleményének kikérése után a kollégiumvezető szabadon határozza meg. Így a kérelmező igénye nem köti.

7. A szülők támogatást kérhetnek, amelynek szabályait a kollégiumvezető teszi közzé.

8. Mivel a felvehető tanulók létszáma kötött, az évismétlő, illetve a fegyelmi fokozattal rendelkező tanulónak számolnia kell azzal, hogy nem kap helyet a kollégiumban.

9. A kollégiumi elhelyezés iránti kérelem elbírálásánál az alábbi tanulók előnyt élveznek:

- hátrányos helyzetű és veszélyeztetett tanulók

- árva, félárva tanulók

- többgyermekes családok tanulói

- bejárást megoldani nem képes tanulók

- az elmúlt tanév pozitív eredményeit elérő (sport, kultúra, művészet, tanulmányi eredmény) tanulók

- a felsőbb évfolyamos diákoknál a felvételnél figyelembe kell venni a viselkedési-magatartási és a közösségi normák betartását az elmúlt évben.

IV. A Kollégiumi jogviszony megszűnése

1.

a/         a tanév végén

b/         a tanulói hallgatói jogviszony megszűnésével

c/         a szülő írásos kérelmére

d/         fegyelmi eljárás okán

e/         nagykorú, felnőttképzésben tanuló saját írásos kérelme alapján

V. A Kollégiumba való beköltözés szabályai

1. A tanulók a felvételi kérelem eredményéről írásban kapnak választ, amelyben a beköltözés napját, pontos időpontját, a kollégiumban kötelező tárgyakat, eszközöket, igazolásokat, a térítési díjak befizetésének rendjét is meghatározza a kollégiumvezető.

2. A kollégiumvezető a házirend egy példányát, illetve az igénylők esetén az emelt szintű szolgáltatásról nyújtott szerződést postai úton vagy személyesen eljuttatja a felvételt nyert tanulónak, aki a házirendet elfogadó nyilatkozatot és a szerződést aláírva, továbbá a közösségi életre alkalmas egészségi állapotáról szóló igazolást 15 napon belül eljuttatja a kollégiumnak.

3. A tanuló nem költözhet be a kollégiumba, ha a V/1. pontja szerinti igazolást vagy nyilatkozatot nem adta le, illetve legkésőbb a beköltözéskor nem hozta magával, továbbá ha a kötelező tárgyak, tisztálkodó eszközök nincsenek nála, azok hiányosak.

4. A tanulók a szobákat a beköltözéskori állapotának megfelelően, jegyzőkönyvileg (leltárilag) átveszik, kiköltözéskor azt jegyzőkönyvileg (leltárilag) a nevelőnek átadják.

5. A tanulót (fiatalkorú esetén szüleit is) köteles a kollégiumvezető vagy az általa megbízott nevelő szóban tájékoztatni a szoba használatáról, egyéb berendezéseinek működéséről.

6. A tanuló köteles a beköltözéssel egyidejűleg formanyomtatványon nyilatkozni az általa használni kívánt, a Házirendben nem tiltott elektromos berendezésekről.

7. Az elektromos készülékek érintésvédelmi ellenőrzéséről és a készülék használatáról engedélyt kap a tanuló. Ha a készülék állapota a szabványoknak megfelelő, akkor az engedély kiállításával egyidejűleg az engedélyezett készülékre egy kis méretű iskolai bélyegzővel hitelesített kis átmérőjű matricát ragaszt a kollégium érintésvédelmi szakembere. (2007/08-as tanévtől hatályos)

8. A tanév közben behozott készülékek használatát is engedélyeztetni kell. Ekkor külön kérelmet kell benyújtani a kollégiumvezetőnek, aki 15 napon belül intézkedik a készülék ellenőrzéséről és szabványossága esetén az engedély kiállításáról.

VI. A kollégisták jogai

1. A kollégisták az előírásoknak és a nevelők, ügyeletes tanárok utasításainak megfelelően igénybe vehetik a diákotthon szolgáltatásait.

2. Kollégiumi diákönkormányzatot is létrehozhatnak, amely a kollégisták kéréseinek, javaslatainak ad hangot, azonban a diákönkormányzat létrehozását, célját előzetesen a kollégiumvezetővel egyeztetni kell.

3. Választhat és választható a különböző szintű és hatáskörű diákönkormányzati szervekbe.

4. Közösségi érdeket szolgáló javaslatot tehet, kezdeményezhet, részt vehet az iskola, a város, az osztály és a kollégium által szervezett kulturális és egyéb rendezvényeken.

5. A kollégista kérésére, saját céljára nevelő, ügyeletes tanár segítségével, igénybe veheti a kollégium bizonyos vagyontárgyait (sporteszközök, konditerem, számítógép, műszaki berendezések stb.). Ezek használatának módját külön szabályzatok is szabályozhatják.

6. A kollégista alapvető joga a tájékoztatáshoz való jog, melyet írásban és szóban is gyakorolhat. Alapvető joga, hogy a Házirendet megismerje.

7. Ha a kollégistát bármilyen - a kollégiummal összefüggő - sérelem éri, joga van neki vagy törvényes képviselőjének írásban panaszt tenni a kollégiumvezetőnél, aki köteles 30 napon belül írásban válaszolni és a sérelem megállapítása esetén orvosolni azt, illetve szükség esetén fegyelmi eljárást indítani.

8. Megilleti a magántitokhoz és a levéltitokhoz való jog. Névre szóló kollégiumba érkező postai küldeményeit az ügyeletes nevelőtanártól veheti át sértetlenül, zárt borítékban.

9. A kollégista joga, hogy szociális helyzete alapján étkezési kedvezményben részesüljön. A rászorultságot igazoló szülői "Nyilatkozat" űrlapot a megfelelő igazolással együtt a kollégiumba való beköltözéskor, illetve a jogosultságot követően a kollégium vezetőjének adhatja le. A kedvezményről a meghatározott szabályok szerint a kollégiumvezető dönt.

10. A kollégistáknak joguk van a tanuláshoz, felzárkózáshoz segítséget kérni és kapni.

11.       A kollégista joga, hogy részt vegyen kollégiumon kívüli körökben (sport, művészet). Ehhez mindenkor írásbeli, törvényes képviselői és kollégiumvezetői engedély szükséges.

12.     A kollégista joga, hogy a számára okozott kárt a kár okozója megtérítse.

13.       A kollégista joga, hogy családtagját a nevelő engedélyével az aulában vagy a szobájában szabadidejében fogadja.

VII. A kollégisták kötelességei

1. Képességei szerint tanuljon.

2. Tartsa meg a közösségi együttélés szabályait.

3. Védje a közösségi tulajdont.

4. Tartsa magára nézve kötelezőnek a kollégiumi házirendet. Jogait felelősséggel, kötelességeinek teljesítésével összhangban gyakorolja.

5. Feltétel nélkül tartsa be a Házirendet, figyeljen az energiatakarékosságra, a szelektív hulladékgyűjtésre (a szobák elhagyása után csukja be az ablakokat, feleslegesen ne használja az energiát).

6. Tanítási idő alatt a kollégiumi szobában tartózkodni csak engedéllyel szabad. Engedélyt csak az igazgató, illetve a kollégiumvezető adhat.

7. Minden kollégistának a tanév folyamán kötelező az ünnepélyes viselet (fehér felső/fekete alsó) az ünnepélyeken, bizonyos rendezvényeken. Ha a kollégista nem hoz magával megfelelő öltözetet ezen alkalmakra nem mehet haza hétköznap az ünnepi viseletért.

8. A kollégista viselkedése legyen kultúrált, udvarias. Magatartásában jusson kifejezésre a mások iránti tisztelet, viselkedésükkel ne zavarja környezetét, tartsa be a társadalom alapvető normáit. Ápoltan, tisztán jelenjen meg az iskolában, a kollégiumban. Hiányos öltözékben még a szobában se tartózkodjon.

9. Óvja saját és társai testi épségét, egészségét.

10. Ismerje meg az épület kiürítési tervét és vegyen részt annak gyakorlásában.

11. Azonnal jelentse az intézmény valamelyik dolgozójának, ha saját magát, társait vagy másokat veszélyeztető helyzetet, tevékenységet, illetve valamilyen rendkívüli eseményt (pl. természeti katasztrófát, tüzet, robbantással történő fenyegetést), balesetet észlel, vagy rosszul érzi magát, esetleg megsérült.

12. Az azonnali intézkedést nem igénylő, csak javítást, karbantartást igénylő hibák esetén köteles ún. karbantartási hibabejelentő formanyomtatványt kitölteni és azt az ügyeletes nevelőnek átadni. Üres formanyomtatványt a nevelőktől kérhet. Jelen szakasz megszegése esetén a hiba be nem jelentéséből kárt a mulasztónak kell megtérítenie.

13. Köteles a talált tárgyakat az ügyeletes nevelőnek átadni, értékeit a szekrénybe zárja be.

14. Szobáját tartsa rendbe, külön beosztás szerint takarítsa, ágyneműjét 2 hetente cserélje!

15. Köteles jelenteni betegségét, megfázását, balesetét a nevelőtanárnak. Betegen nem tartózkodhat a közösségben.

16. Köteles a kollégiumi szokásokat betartani.

VIII. Beérkezés és hazautazás, kimenő

1. A kollégiumban a tanulók tanítási időben minden tanítási napot megelőző este 17 órától 21 óráig érkezhetnek vissza.

2. A kollégistáknak legkésőbb minden péntek 16 óráig kell a kollégiumot elhagynia. Ez a nem péntekre eső, utolsó tanítási napra is vonatkozik.

3. Amennyiben a kollégista nem érkezik vissza a fenti határidőben köteles telefonon vagy futár útján bejelenteni. Ez a bekezdés a nagykorú, felnőttképzésben tanuló kollégistára nem vonatkozik.

4. A visszaérkezések időpontjáról a nevelők nyilvántartást vezetnek, melyet a törvényes képviselő kérésére kizárólag a kollégiumvezető mutat be.

5. A kollégista csak külön engedéllyel, főképpen betegség esetén utazhat haza hétköznap. A törvényes képviselő írásos, különösen fontos esetben szóbeli kérésére is hazautazhat.

6. Nem utazhat haza a tanuló, ha az időjárás ezt veszélyessé teszi, ha sztrájk, tüntetés okán hazajutása kétséges.

7. A tanítás után a kollégista szabadon kimehet a városba, de legkésőbb 15 óra 45-ig vissza kell érkeznie, kivéve a tanulószobai kedvezményben részesülő kollégistákat.

IX.       Általános szabályok, a szobák használata

1. A bentlakók kötelesek a szobákat, a közös helyiségeket, valamint az ezekben található berendezési tárgyakat rendeltetésszerűen használni.

2. Hetente egyszer, péntekenként végez a takarítószemélyzet fertőtlenítő takarítást, ezért péntek reggelre úgy kell összepakolni, hogy ez végrehajtható legyen. Hét közben a kollégisták maguk takarítják a szobákat.

3. A kollégium által biztosított szobai tárgyakat kivinni tilos. Tisztálkodó szereket, ágyneműt a kollégium nem biztosít (2 hetenkénti cseréjéről köteles gondoskodni), ezen dolgokat a beköltözés napján hozzák magukkal a kollégisták. Nagyobb értékű tárgyat nem hozhatnak.

4. A kollégisták a villamos berendezéseket, csatlakozókat csak a biztonság technikai előírások betartásával használhatják. Tilos a szobákban nagyteljesítményű elektromos készülékek (hősugárzó, merülőforraló) üzemeltetése. Csak az iskola érintésvédelmi szakembere által írásban engedélyezett elektromos eszközök használhatóak. A nevelő az engedély nélküli eszközt elzárhatja. A kollégista joga, hogy kérelmezze a használatát vagy a hét utolsó napján kikérje eszközét és hazavigye.

5. A kollégisták lakószobájukban elhelyezett tárgyaiért az intézmény korlátozott felelősséget vállal. Nevezetesen megteremti a zárható egyéni szekrény és a zárható szobaajtó feltételeit. Lopás, betöréses lopás esetén a tanuló vagy képviselője rendőrségi feljelentéssel élhet. A gondatlanságból bekövetkező és a szándékosan okozott károkért a kollégisták anyagi felelősséggel tartoznak.

6. A lakószobában csak olyan díszítés engedhető meg, amely nem tesz kárt a szoba falának és berendezéseinek állagában. Tilos a tiltott szimbólumokat, illetve politikai szimbólumokat, szeméremsértő ábrázolást kihelyezni. Tilos firkálni, üveget festeni, bármilyen lemosható festékkel díszíteni a szoba tárgyait.

7. Az év elején kialakított szobabeosztás az év végéig csak külön kollégium-vezetői engedéllyel változtatható.

8. A szobákban füstölő használata, illetve a dohányzás tilos. A kollégisták biztonsága érdekében minden szoba a tűzvédelmi szabályoknak megfelelő füstérzékelővel van ellátva. Az érzékelők közvetlenül a tűzoltóságon riasztanak. Alaptalan (pl. dohányzás, füstölő használata) riasztás költségei az előidézőt terhelik.

9. Veszélyes tárgyak, fegyvernek minősülő, szúró-, vágóeszközök, robbanószerek, petárda, benzin, állat, nem hozható be a kollégiumba. Kollégistánál történő megtalálása esetén a kollégiumvezetés szabálysértési eljárást kezdeményezhet.

10. Szigorúan tilos a dohányzás, illetve a kollégium területére kábítószert, alkoholt behozni, fogyasztani. Az ügyeletes nevelő azzal a tanulóval, akinek viselkedése, mozdulatai alapján arra lehet következtetni, hogy alkoholt fogyasztott alkoholszondát fújat, amelyről jegyzőkönyvet vesz fel. Azt a kollégistát, aki szeszes italtól vagy bódító hatású anyagtól befolyásolt állapotba került, szükség esetén orvosi ellátáshoz való jutását biztosítani és a szülőt tájékoztatni kell. A kollégiumban 0,3 ezreléknél súlyosabb fokban befolyásoltság alatt álló kollégista nem tartózkodhat, elkülönítéssel sem! Törvényes képviselőjének kötelessége, hogy hazavigye gyermekét az időponttól függetlenül. Jelen bekezdés megsértése súlyos fegyelmi vétségnek minősül.

11. A 18. életévét betöltött, felnőttképzésben tanuló kollégista számára kijelölt dohányzóhely van.

12. A lakószobák állapotának figyelemmel kísérése és a felsorolt szabályok betartásának ellenőrzése érdekében a kollégiumi nevelőtestület tagja (indokolt esetben, pl. a füstérzékelő jelzésekor a karbantartók) bármely időpontban megtekintheti a szobát. A nevelők a tanuló személyes tárgyait (szekrények tartalma) ellenőrzési céllal kizárólag a tanuló jelenlétében tekinthetik  meg, ezt a tanulónak megtagadni nem szabad.

13. Ha a szoba állapota nem felel meg az egészségügyi előírásoknak vagy a szobában olyan tárgyak találhatók, amelyek nem felelnek meg a tűzvédelmi és balesetvédelmi előírásoknak, a szoba lakóit fel kell szólítani a szoba eredeti állapotának helyreállítására, a Házirend betartására. Ha ez egy napon belül, illetve súlyos megszegés vagy veszély esetén azonnal nem történik meg a szoba lakói ellen fegyelmi eljárást lehet indítani.

14. Az egész évben, kultúrált módon, rendszeres takarítással tisztán tartott szobák lakóit a kollégium az év végén jutalomban részesíti és a következő évi kollégiumi felvételi eljárásban előnyben részesíti.

15. A szobában, a szobai hűtőszekrényben tilos erősen szagos, illatos élelmiszert tartani. A megromlott, élelmezés-egészségügyileg kétséges élelmiszert a nevelő kidobathatja a kollégistával.

16. A radiátorokat letakarni tilos!

17. A szobába csak lakói engedélyével a másik szoba azonos nemű lakója mehet be legkésőbb 21. 30-ig!

18. A kollégista csak a saját ágyában aludhat!

19. A szobákban 22 órakor a televíziót ki kell kapcsolni, kivéve ha az ügyeletes nevelőtanár engedélyezi legkésőbb 23 óráig a tévénézést. Ez a kivétel nem alkalmazható rendszeresen. Tilos olyan filmet, adást nézni, amely horror- vagy erkölcstelen jeleneteket tartalmaz. A fenti szabály megsértése esetén a szobában a tévénézést meghatározott időre megtiltható!

20. Tilos a szobák ajtaját - még ideiglenesen is - eltorlaszolni.

21. Az év elején kialakított szobabeosztás az év végéig csak külön kollégiumvezetői engedéllyel változtatható meg.

X.        A közös használatú helyiségek

1. Közös használatú helyiségnek minősülnek: a könyvtár, számítógépek, tanulószobák, edzőterem, iskolai étkezde, melegítő konyha, tornaterem.

2. A könyvtár használatához minden kollégistának joga van. A használat módját a Könyvtárhasználati Szabályzat határozza meg (jelenleg még hatályon kívül)

3. A folyosón elhelyezett informatikai eszközöket külön szabályzatban meg-határozott ideig használhatják a kollégisták.

4. Az edzőterem elsősorban a kollégisták sport- és mozgásigényének kielégítésére szolgál. Az edzőtermet minden kollégista, a szülő által aláírt formanyomtatvány leadását követően saját felelősségére, kizárólag rendeltetésszerűen használhatja. Az edzőtermet az eszközök balesetveszélyességére tekintettel egyedül nem szabad használni. Csak az tartózkodhat a teremben, aki szülői engedélyét leadta. A tisztaságért az engedéllyel rendelkező kollégisták felelnek.

5. A klubhelyiség a kollégisták részére ismerkedés, szórakozás, szabadidő eltöltés céljából kialakított terem. A klubhelyiséget minden kollégista rendeltetésszerűen használhatja, naponta 12.20 órától 21.30 óráig.

6. A kollégisták elsősorban az intézmény konyhájában étkeznek. Mód van azonban a melegítő konyha használatára is. A kollégista köteles betartani a konyhai rendet, betartani az etikett szabályait. A konyhákba iskolaszert bevinni szigorúan tilos. A kollégistának lehetősége van a kollégiumi melegítő konyha igénybevételére, naponta 21. 30 óráig. Köteles az általa használt edényeket rendeltetésszerűen használni, illetve a használat után elmosni.

7. A tornatermet a kollégiumvezető engedélyével használhatják a kollégisták

XI.       Az épület védelméről

A kollégium és az iskola törekszik az intézményben dolgozók és tanulók személyi-, valamint vagyonvédelmét a legmagasabb szinten megvalósítani. Ennek érdekében folyamatosan szolgálatot teljesít a biztonsági személyzet, továbbá az épületben biztonsági kamerarendszer is működik. A biztonsági személyzet Házirend betartásával kapcsolatos utasításait is kötelesek a kollégisták végrehajtani.

XII.      Napirend

6.30  - 6.50                       ébresztő, tisztálkodás

6.50  - 7.30                       reggeli

7.50 - 15.00                      iskolai tanítás

12.00 - 15.00                    ebéd

16.00 - 19.00                    tanulószoba

19.00 - 20.00                    vacsora

19.00 - 21.00                    szabadfoglalkozás az iskola területén

21.00 - 21.30                    szabadfoglalkozás a kollégium épületében

21.30 - 22.00                    készülődés a lefekvéshez

22.00                                takarodó

XIII/A.              A tanulószobai foglalkozások szabályai

1. A tanulószoba a kötelező délutáni felkészülés az órarend szerinti másnapi órákra, illetve az elégtelen és elégséges érdemjegyek kijavítására irányuló, pedagógiai célzattal elősegített, nevelőtanár által koordinált tanítási folyamat.

2. A tanulószobai foglalkozás kezdete minden kollégistának (kivétel lásd lejjebb) hétfőtől csütörtökig 16.00 órától 19.00 óráig tart, minden egész megkezdett tanulószoba óra után 15 perc szünettel.

3. A kedvezményes tanulószobai foglalkozás:

· havi kedvezményes tanulószoba 17.00 órától 18.30 óráig tart.

· aznapi kedvezményes tanulószoba 17.00 órától 19.00 óráig tart.

4. A kedvezményes tanulószobai foglalkozás kritériumai:

· a havi 4.00 átlagot elérő kollégisták - egész havi kedvezményes    tanulószoba

· a sportkörön részt vevő kollégisták - aznapi kedvezményes tanulószoba

· valamely iskolai foglalkozáson (szakkörön) részt vevő kollégisták - aznapi kedvezményes tanulószoba

· nem az iskola által szervezett foglalkozáson, szakkörön részt vevő kollégisták - aznapi kedvezményes tanulószoba

5. Külön kollégiumvezetői engedéllyel lehet a kedvezménnyel élni.

XIII/B.              A tanulószobai foglalkozás menete

1. A tanulószobára felkészülést 15.45 órakor meg kell kezdeni és 16.00 órára bent kell lenni a tanulószobai beosztáson feltüntetett tanteremben.

2. A tanulószobák alatti 15 perces szünetekben senki nem tartózkodhat a tan-teremben, ki kell menni, felfrissülni.

3. A tanulószobán a másnapi órarend szerint kell felkészülni.

4. A tanulószobai foglalkozáson étkezés, mobiltelefon és más jellegű technika használata nem engedélyezett.

5. A tanulószobán kötelező bemutatni a történelem, illetve a földrajz atlaszt és a diák által tanult idegen nyelvi könyvet.

XIII/C.              A kollégisták tanulószobai kötelességei

1. Pontosan, kultúrált öltözetben és a tanulásra felkészülve megjelenni a tanulószobán.

2. Bemutatni, felmondani a házi feladatot, illetve a nevelőtanár által előírt feladatot.

3. Az órarendet, annak változását bemutatni a nevelőtanárnak.

4. A tanulószobai foglalkozás végén felrakni a székeket.

XIII/D.              A kollégisták tanulószoba utáni kötelességei

1. Kultúrált módon vacsorázni.

2. Vacsora után kitakarítani a szobájukat.

3. Felmondani, bemutatni a tanulószobán nem felmondott, bemutatott házi feladatot.

4. Az előírásoknak megfelelően használhatják az edzőtermet, számítógépeket és a tornatermet.

XIV.     Az étkezések rendje

1. Minden kollégista számára a kollégium napi háromszori étkezést biztosít.

2. A kollégistának naponta kötelező ebédelni.

3. A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 115. § (3) szakasza szerint „a gyermek, tanuló a nevelési-oktatási intézményben igénybe vett étkezésért jogszabályban meghatározottak szerint térítési díjat fizet.”

4. Az étkezési díjat minden kollégista havonta, előre fizeti ki, amelynek számláját vagy csekkszelvényeit köteles a tanév végéig megőrizni.

5. A tanuló a havi étkezéseit az aktuális hó előtti héten (tanítási szünet esetén az utolsó tanítási napig) rendeli meg. A tanítási szüneteket követő étkezéseket még a szünet előtt kell megrendelni. A kollégista jeggyel étkezhet, melyet az ebédlőben kell bemutatnia. A jegyet a kollégista kizárólag más kollégistának átadhatja.

6. A megrendelést a lemondani kívánt nap előtt 48 órán belül nem lehet visszavonni. A lemondást személyesen (jegy leadásával, illetve társnak átadással) vagy telefonon is lehet gyakorolni.

7. A kollégium étkeztetésének folyamatát a kollégiumvezető határozza meg.

8. Díj nemfizetés esetén a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alkalmazandó.

XV.      A Házirend megsértése

1. Az a tanuló, aki a tanulói jogviszonyból eredő kötelezettségeit vétkesen megszegi, fegyelmező intézkedésben részesül, ha vétkesen és súlyosan szegi meg fegyelmi eljárás indul ellene.

2. Fegyelmező intézkedések:

· szóbeli nevelői figyelmeztetés

· szabadidő vagy tévénézés, számítógép-használat, kedvezmények megvonása

· írásbeli kollégiumvezetői figyelmeztetés

· áthelyezés másik szobába

· kollégiumvezetői intő

3. Fegyelmi eljárást a nevelőtestület bármely tagjának javaslatára vagy panasz alapján az igazgató vagy a kollégiumvezető kezdeményezi. A fegyelmi eljárást a kollégiumi nevelőtestület által megbízott 3 tagú fegyelmi bizottság folytatja le, az általa megbízott személy vezeti. Ha a tanuló elismeri vétkességét, a bizonyítási eljárástól és a tárgyalás lefolytatásától el lehet tekinteni.

4. A vétkesség megállapítását követően a fegyelmi bizottság a következő fegyelmi büntetéseket szabhatja ki:

· meghatározott kedvezmények megvonása

· áthelyezés másik szobába

· megrovás

· szigorú megrovás

· kizárás a kollégiumból meghatározott időre felfüggesztve

· kizárás a kollégiumból

5. A Házirend vagy más jogszabály alábbi szabályaival kapcsolatos rendel-kezéseinek megszegése súlyos fegyelmi vétségnek minősül:

· a dohányzás

· az emberi méltóság közvetlen, illetve közvetett megsértése

· az engedély nélküli távolmaradás vagy eltávozás

· az alkohol és egyéb bódító hatású szerek behozatala, birtoklása, fogyasztása, használata, valamint terjesztése

· rendbontás

· mások testi épségének és egészségének veszélyeztetése és sértése

· visszaélés az étkezési jeggyel

· a lopás

· a magántitok, levéltitok megsértése

· a Házirendben tiltott eszközök, tárgyak használata, behozatala

· a Házirend valamely szakaszának vagy szakaszainak ismétlődő - fegyelmi vétségnek azonban nem minősülő – megsértése

· a kollégiumi élet zavartalanságának akadályozása

6. A fegyelmi eljárást a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 76. §-a, valamint a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet 32. § és az 5. számú melléklete szabályozza.

XVI.     Jutalmazás

1. A közösségi élet aktív szervezőit a tanév végén a nevelőtanárok javaslata alapján a kollégiumvezető és az igazgató az alábbiakkal jutalmazhatja:

· kollégiumvezetői dicséret

· igazgatói dicséret

· tárgy- vagy könyvjutalom

· jutalomkirándulás

XVII. Záró rendelkezések

A házirend egy példányát a könyvtárban, nevelői szobában, valamint az igazgatói titkárságon kell tartani.

A házirendet minden tanévben felül kell vizsgálni és jogszabályváltozás esetén módosítani kell, az igazgató, a kollégiumvezető, kollégista törvényes képviselője vagy kollégista kérésére pedig módosítható. A házirend változását nyilvánosságra kell hozni.

Jelen házirendet a nevelőtestület határozatával elfogadta, a fenntartó pedig határozatával jóváhagyta. A házirend 2007. január 22-én lép hatályba, a korábbi pedig hatályát veszti.

In order to view this object you need Flash Player 9+ support!

Get Adobe Flash player
Joomla! Slideshow